Határtalanul! - kirándulás a Balaton-felvidéken

Október 9-e, reggel fél hét óra. A buszra várva, álmos, de mégis rejtett kíváncsisággal teli arcok  köszöntek egymásnak. Elindultunk, s mire észbe kaptunk, s ébredeztünk a buszos félálomból, már Maros megyében jártunk. Még nyomokban felfedezhettünk egy-egy jellegzetes, fehérre meszelt tornácos házat a régi időkből, melyeknek örökösei felfedezték az ilyen épületek értékeit. Egy idő múlva pedig, az 1567-es vallásszabadság kihirdetésének helyszíne, Torda mellett elhaladva, a Tordai-hasadék magaslatait fedeztük fel a távolban. Csucsán a Boncza-kastély mellett haladtunk el, ma már múzeum. A néha kissé fárasztó utat jócskán ellensúlyozta a táj szépsége, az ősz színeivel néha teljesen megbabonázva az autóbuszból bámészkodókat. A balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium kapcsolattartó tanára, Éva néni fogadott bennünket utunk végén.

Másnap elsősorban Tihany volt úticélunk, de előtte egy érdekes előadást hallgattunk meg a Bakony-Balaton Geoparkról, melyet 2015 óta az Unesco Globális Geoparkjai között tartanak számon. Az intézmény rendeltetése az említett vidéknek nemcsak földtudományi, hanem kulturális, illetve ökológiai értékeit megismertetni. Később a Tihanyi Apátság rejtelmeibe kalauzolt minket egy lelkes bencés szerzetes. Megtudhattuk többek között, hogy az Apátság címerében található horgonynak kettős jelentése van: egyrészt a lelki feltöltődés helyszínére utal, másrészt a két toronyban világító petróleumlámpa, a szárazföldet voltak hivatottak jelezni a balatoni hajósoknak; mindkét szempontból egy hely, ahol jólesik ,,kikötni, lehorgonyozni”. Itt található I. András király sírhelye, az apátság alapítólevelének másolata, mely a magyar nyelv egyik írásos szórványemlékét tartalmazza; sőt, az első magyarországi Jézus Szíve-mellékoltár is. A továbbiakban együttes hangerővel az úgynevezett tihanyi echót is megismertük, majd felsétáltunk a Kálvária-dombra, miután túra következett. Igazán különleges élmény volt ősszel felfedezni ezt a környéket; a kis erdei sétán a színes, vöröses lombok, a Balaton kékje és XI. századi szerzetesek sziklába vájt lakásai különleges látványt nyújtottak. A napot egy kellemes balatonfüredi sétával zártuk.

11-én a szentbékkállai kőtengert tekintettük meg, mely vulkanikus működéseknek köszönhetően jött létre. A bencések által IV. Béla király uralkodása alatt épített szigligeti várhoz is ellátogattunk, ahol csodás kilátás nyílt a Balatonra és a környék vulkanikus kúpjaira, úgynevezett tanúhegyeire is. Keszthelyi utunk fénypontja a Helikon Múzeum volt, amit az 1700-as években kezdett építtetni gróf Festetics Kristóf, barokk stílusban. A kastély mesebeli látványa megtelt élettel, miután hallhattuk a család történetét, beléphettünk  a színes szalonokba. Olyan volt, mintha egy rövid ideig részesei lennénk a báloknak, találkozásoknak, vagy a gyönyörű könyvtárban eltöltött óráknak. A kastélyban még Erdélyben készült csontberakásos komód is megtalálható.

A kocsimúzeumban is volt szerencsénk egy ott dolgozóhoz, aki annak ellenére, hogy senki nem kötelezte rá, készségesen elmesélt néhány érdekes részletet a magyar lovakról, lószerszámokról és lovasokról. Szintén ott volt részeünk egy másik, emberségről tanúskodó élményben: egy hölgy, miután megtudta, hogy Erdélyből érkeztünk, üdvözölt minket „otthon”, aztán minden jót kívánva búcsúzott, mondva, hogy vigyázzunk magunkra. Az ilyen találkozásokkor érzi igazán az ember, hogy valahol a nagyvilágban, az otthonától távol is tudják őt szeretettel fogadni, hogy örülnek neki.